„Azokat a problémákat, melyeket egy bizonyos szintű gondolkodásmód okozott, nem lehet megoldani ugyanolyan szintű gondolkodással.”
Albert Einstein szavaival szeretném bevezetni az érdeklődőket a mediáció világába.
Magyarországon maga a fogalom kevésbé ismert, mint módszer, pedig még kevésbé alkalmazott. Azért, hogy tanuljunk egy kicsit, vendégül hívtuk Ausztriából Manuela Bartoseket, a mediáció folyamatának egyik osztrák szakértőjét. Az ő előadását hallgatva világos lett számunkra, hogy az út, amelyet az Easy Learning Hungary a mediáció tekintetében követ, helyes és célravezető.
Az előadáson szerzett tapasztalataim mellett, a következő cikkben szeretnék rámutatni arra is, hogy miért jó és hasznos a mediáció, s hogy miért látták meg már évekkel ezelőtt a jelentőségét Ausztriában.
Jóllehet, jogszabály Magyarországon is van már, mely keretbe foglalja a mediációs tevékenységet. Alkalmazására viszont csak ritkán kerül sor. Az elmúlt éveket vizsgálva alig találunk néhány példát, amikor valamilyen gazdasági jellegű konfliktus megoldására vettek volna igénybe mediátori segítséget. Alkalmazási területe leszűkül a családi mediációra, mely családi konfliktusok feloldásában nyújt segítséget.
Ezzel szemben 2002. évi LV. törvényünk mint közvetítői tevékenység önti jogszabályba a mediáció tevékenységét, és nem szűkíti le annak működési körét.
A törvény a következőképpen rendelkezik:
„A közvetítés olyan sajátos permegelőző, konfliktuskezelő, vitarendező eljárás, amelynek célja a vitában érdekelt felek kölcsönös megegyezése alapján a vitában nem érintett, harmadik személy – a közvetítő – bevonása mellett a felek közötti vita rendezésének megoldását tartalmazó írásbeli megállapodás létrehozása.” Vagyis a mediáció során ügyvédek és bíróság nélkül olyan álláspontra jutnak a felek, melyet mindketten saját szabad akaratukból valónak és kölcsönösen előnyösnek éreznek.”
Ezen kívül a mediációt a következők jellemzik: Bizalmas, nem nyilvános.
A tárgyalásokon, beszélgetéseken csak az érintett felek és a mediátor van jelen, így semmilyen vállalati, vagy egyéb bizalmas jellegű információ nem juthat illetéktelenek tudtára. Ezáltal a légkör sokkal oldottabb, kellemesebb, még akkor is, ha egyébként vitáról, egyet nem értésről van szó. Így a felek hamarabb kezdenek el a megoldásra koncentrálni, és előbb is jutnak megegyezésre. Időtartama általában rövid, mindössze egy-két nap.
Ezt az időt a vitázó felek még könnyen fordítják egy esetleges megegyezés megszületésére. Oka részben pszichológiai is, épít a „két nappal mit veszíthetek?” érzésre. A mediátor nem kér sokat, csak két nap teljes ráhangolódást. A mediációs folyamat lényege, hogy méltányos megegyezést kutat.
Célja olyan kompromisszum létrehozása, mely mindkét félnek jó; vagyis nyerő-nyerő pozíció kialakítása.
A mediáció utóhatásaként sokszor egy sokkal jobb együttműködés valósul meg a korábban vitázó felek között, hiszen a folyamat során lehetőségük van közelebbről megismerni partnerüket, annak kedvező tulajdonságait, átértékelni a róla korábban helytelenül kialakított képet. Így a mediáció nemcsak egy jelenlegi probléma megoldása, de a jövőbeli partnerség alapköve is lehet.
A folyamat stresszmentes, próbaként is fel lehet fogni, nincs miért idegesnek, feszültnek lenni, hiszen a részvétel önkéntes. Semmi sem kötelezi a feleket arra, hogy igénybe vegyenek a jogi út előtt/helyett mediátori segítséget. Sőt, a folyamat végén felállított megoldási út elfogadása sem kötelező.
Emellett én azt hiszem, hogy ha valaki nem látja be a mediáció hasznosságát önként, akkor nem lehet ráerőltetni, nem lehet statisztikával felkelteni az érdeklődését. Ebben az esetben pedig nem is lesz a folyamat teljes értékű és valóban eredményes, ezért az önkéntességet elsődleges jellemzőnek tartom a mediáció tekintetében.
Ezzel szemben a per nyilvános, hiszen a bírósági tárgyalások többségén – és ilyen esetekben nem jellemzőek a zárt tárgyalások – mindenki részt vehet.
A peres feleknek nincs módja arra, hogy személy szerint ellenőrizzék a tárgyalóteremben ülőket, s arra sem jogosultak, hogy bárkit felállítsanak és kiküldjenek onnan.
A mai rohanó és állandóan változó gazdasági helyzetben pedig nagyon kell vigyázni minden információra, mert nem lehet tudni, hogy azokat ki, hogyan tudná felhasználni. Hiszen a peres eljárásban való részvétel korántsem önkéntes, hanem jogszabállyal szabályozott módon kötelező, mint ahogy kötelező a bíróság – és a hallgatóság – előtt iratokat, tényeket adatokat feltárni a cég addigi működéséről is.
Sőt, a versenytársaknak direkt jól jön, ha egyáltalán tudomást szereznek vetélytársuk peréről. Per esetén ugyanis a cégek nagy erővel koncentrálnak a per megnyerésére, mert attól valamilyen jövőbeli hasznot remélnek. Eközben elfelejtenek a jelennel törődni, így a konkurencia által jól kihasználható piaci veszteségek érik őket. Elvesztett szegmens visszaszerzése pedig a legnehezebb feladat a vállalatok számára. Ezt minden résztvevő fél jól tudja, így a légkör szükségképpen fagyos, a hangulat feszült, mindegyik fél csak a nyerésre koncentrál, s közben nem látja meg az embert partnerében.
És hiába „az üzlet az üzlet”, akkor is fontos tényező a partnerség. Erre világít rá a mediáció, ebben rejlik nagyszerűsége; és ezt hagyja figyelmen kívül a peres eljárás. Ez utóbbiban jogszabályok vannak, akinek jobb az ügyvédje, az akár nyerhet is, hiszen az egész eljárás lényege találni egy olyan jogszabályt, amely valamely fél jogi igazát bizonyítja.
Szó sincs méltányos megegyezésre való törekvésről, vagy kompromisszumkészségről, a per lényege a másik fölött aratott győzelem.
Ezen a győzelmen viszont nincs osztozkodás, a vesztes fél semmilyen pozitív eredményt nem tud felmutatni. Emellett a győztes és vesztes félre egyaránt igaz, hogy rengeteg időt és pénzt fektettek vitájuk ilyen megoldásába. Cserébe a pénzükért kaptak állandó stresszhelyzetet, akár éveken át tartó bíróságra járást, eközben nem tudtak törődni saját üzletükkel, így presztízsük és gazdasági hatalmuk folyamatosan veszített fényéből.
A per lezárulásakor a felek a végzéssel a kezükben elhagyják a tárgyalótermet, és soha többé hallani sem akarnak a korábbi üzleti partnerükről, és később, ha az üzlet megint egy helyre tereli őket, a kellemetlen „perélményre” emlékezve eszükbe se fog jutni tárgyalásokba kezdeni. Nem mérlegelve azt, hogy ezzel bevételtől eshetnek el. Tehát a per sem a jelenlegi, sem a jövőbeli kapcsolatnak nem szolgál, sőt azon sokat ront, s előre megjósolhatóan a fagyos viszony a későbbiekben sem fog oldódni.
A következő ábra egymás mellé helyezi a mediációt és a peres eljárást, láttatva a felek egymáshoz való viszonyulását.
Látható, hogy bármit is jelöljenek a rendszer tengelyei, csak a mediáció képes arra, hogy mindkét fél számára, mindkét tényező tekintetében javulást, pozitív változást hozzon.
A legalsó sarokban, vesztő – vesztő pozíció esetén beszélünk konfliktusról.
Amennyiben a felek ennek kezelésére a peres eljárást választják, nyerő – vesztő, illetve vesztő – nyerő pozíciók alakulnak ki. Vagyis csak az egyik fél érzi úgy, hogy problémáját sikeresen megoldották.
A nyerő – nyerő pozíció mögött bújik meg a mediáció.
Az előadást hallgatva, világosan kiderült számomra, hogy elméleti ismeretekben Magyarországon sincs hiány. Sőt, ugyanezen elemeket használják a magyar mediátorok is. Abban sincs eltérés, hogy Ausztriában – éppúgy, mint Magyarországon – szintén az Igazságügyi Minisztérium tartja kezében a szakmát, a mediátorokról vezetett névjegyzékével.
Ezen a listán minden mediátor szerepel, mintegy igazolásként, hogy mediátorrá képezte magát (vagyis rendelkezik egy – bármilyen felsőoktatási intézményben szerzett – diplomával, s szakmájában legalább öt év gyakorlata van), és jelenleg mediátori tevékenységet folytat. Az alapok tehát nálunk is megvannak, a mediáció mégsem egy gyakori problémamegoldó forma.
Ennek okát én elsősorban az igény hiányában, és a gondolkodásmódbeli különbségekben látom.
Magyarországon még egyáltalán nem elterjedt, hogy a cégek, vállalatok részéről ilyen igény mutatkozzon. Ez részben annak az oka, hogy vitás kérdésekben a magyar vállalkozók többsége nem annyira a kölcsönösen jó megoldásokat keresi.
A szemléletükkel van a probléma: a vitában mindenki a saját igazát akarja bebizonyítani, s cserébe elismerést vár, vagyis azt, hogy a másik mondjon le valamilyen jogáról. Sőt, ha már úgy is vita van, akkor többet is akarnak ártani a másik félnek, mint amennyi feltétlenül szükséges lenne. Mindig azt veszik alapul, hogy a jövőben mennyit profitálhatnak a jelenlegi vita kimeneteléből, és nem gondolnak békés vitarendezésre.
Pedig volna rá lehetőség, sőt sok esetben nem is azzal van a probléma, amit a felek gondolnak, hanem azzal a formával, ahogy előadják azt. Ekkor jó, ha jön egy külső, harmadik személy, aki nem állt eddig semmilyen kapcsolatban egyik féllel sem, s semlegességével a jó irányba tereli a beszélgetést.
Hiszen, „aki úgy beszél, hogy megértik, jól beszél”.
Ehhez kell még felnőnünk, ezt kell még belátnunk. Addig a szakma elsődleges feladata marad, egy olyan közeg kialakítása, melyben a résztvevők képesek újszerű módon gondolkodni, átértékelni eddigi álláspontjukat a vitarendezésről.
Fontos, hogy a vitát megtanulják úgy kezelni, mint a jövőbeli partnerség alapköve, melynek nem célja a felek eltiprása, hanem valóban megoldásra, vitarendezésre törekszik.
Mi az Easy Learning-nél ezért dolgozunk!
Gáspár Ágnes