Drimál István: A rossz munkahelyi hangulat jelei

Ha egy tanácsadó megjelenik egy cégnél, és egy tréning megszervezéséhez igényanalízist készít a dolgozókkal és a vezetőkkel, a beszélgetésekből fény derülhet többek között arra is, hogy a vállalatnál nincs minden rendben.

Drimál István, a tanácsadással foglalkozó Easy Learning Hungary Kft. ügyvezető igazgatója szerint több jele is van annak, ha egy cégen belül rossz a hangulat. Az egyik legkézenfekvőbb, hogy az igények felmérésekor motiválatlansággal találkozik a tanácsadó a dolgozók körében. Ez leginkább a kérdésekre feltett válaszokból szokott kiderülni, amelyekből tetten érhető az érdeklődés hiánya.

A demotivált állapot a fejlesztésekkel kapcsolatos kérdésekből és elképzelésekből is kiderül, hiszen ha a dolgozót vagy vezetőt a fizetése jobban érdekli, mint a fejlesztési lehetőségek, az komoly problémákra utalhat. A felfedezhető belső problémák sokszor nem is személyes konfliktusokra, hanem a belső konkurenciára vezethetők vissza – mondta Drimál István.

Bár bizonyos cégeknél ösztönzik a belső rivalizálást, ez meg tudja gátolni a pozitív fejlődést. Ha ugyanis a motivációs rendszer nem megfelelően felépített, akkor a versengés öncélúvá válhat. Belső konfliktusra utal az is, ha a dolgozók válaszaiból az derül ki, hogy a vezetőkkel nem lehet vagy nem érdemes megvitatni a problémákat, ötleteket. Ez azt jelzi, hogy nincs semmilyen fórum ahol elmondhatnák véleményüket és ha azok valamilyen úton mégis vezetők asztalára kerülnek, a visszajelzés leggyakrabban elmarad.

Az ügyvezető igazgató szerint megfertőzheti a légkört az eszközellátottság hiánya vagy hogy például infrastrukturálisan rossz helyen van a munkahely. Ez még jobban megnehezítheti az amúgy is komoly stresszel járó munkakörök végzését.

A feloldatlan stressz jele az, hogy a dolgozók beletörődve nyilatkoznak a munkakörülményekről – mondta Drimál István.