Hogyan figyeljünk, ha semmi sem adott hozzá?

Írta: Drimál István és Bihari Eszter

 

A kommunikáció szerves része a figyelem. Ha nem így volna, akkor mindenki csehovi módon egymás mellett beszélne el a nagyvilágban, számos nagy monológot folytathatnánk. Ahhoz, hogy megértsük a másik felet, és az ő üzenetének lényegét, muszáj figyelni. 

 

A figyelmetlenség kultúrája

Napjainkban jellemző tendencia az, hogy az ingerektől hemzsegő világban egyre kevésbé tudunk fókuszáltak lenni, figyelni a másikra. Az internet, és a közösségi média megjelenésével párhuzamos identitásunk lett, ezáltal egyszerre létezünk offline és online. Ezt nehéz összetartani, és elmélyülni az adott tevékenységben, vagy a pillanatban. Percenként találkozunk valamivel, ami kizökkent bennünket az addigi tevékenységünkből. Így van ez a kommunikáció terén is. 

Aczél Petra mondja azt, hogy a figyelmünk redukálódott egy aranyhal szintjére. Ez ugyan durva példa, ugyanakkor bizonyos helyzetekben helytálló. Tudniillik nem csak a fiatalabb generációkra jellemző a figyelmetlenség, bár náluk a leginkább tetten érhető. 

Az aktív figyelem a kommunikációs szituációkban megerőltetővé vált, hiszen sokkal több zavaró tényező jelent meg. Az egyik új elem ebben a szituációban a tempó. Ha valakinek a kommunikációja nem dinamikus, akkor már türelmetlenné válunk, és a szituációban a figyelem nem lesz kölcsönös. 

Mivel bármi megzavarhat bennünket, ezért íme néhány tipp személyes kommunikáció esetén, mi az ami segítheti az aktív figyelmünket:

  • Némítsd le a telefonod!

Igen, teljesen. A rezgő üzemmód sem mindig segít. Gondolj bele, beszélsz valakivel és érzed a zsebedben, hogy valami történt veled online. A figyelmed fele már elúszott. Ha teheted, akkor élj a Ne zavarjanak üzemmóddal. Praktikus, időzíthető, és addig, míg meetinged van, vagy a barátaiddal vagy, nem fognak zavarni. Tényleg.

  • Állj hallótávolságon belülre

Furcsa lehet elsőre, viszont a COVID alatt megtapasztalhattuk ennek jelentőségét. Milyen érzést kelt benned, ha valaki folyamatosan visszakérdez a beszélgetés közben, hogy micsoda? Mit mondtál? Főleg a maszkos időszakban, kifejezetten érzékeny téma lett a hallás. A jobb figyelem, és az érthetőség miatt szükséges, hogy optimális hallótávolságra állj a másik féltől. 

  • Fókuszálj a kulcsszavakra

A kulcsszavak abban segítenek, hogy a történet, az információ érdemi része megmaradjon. Amit a másik egy az egyben elmond, azt úgy sem tudjuk megőrizni, le fog morzsolódni. Viszont, ha a kulcsszavakra figyelsz, akkor nem meríti ki teljesen a kapacitásod az adott beszélgetés. A nagy kérdés az, hogy a kommunikációs helyzetben, mik a kulcsszavak?

  • A tekinteted árulkodik

Tartsd a szemkontaktust, de mérsékelten. A másik pontosan érzékeli, és tudja, hogy melyik az a pont, amikor elvesztette a figyelmed. A szem csodálatosan tükröz. Szóval nem baj, ha a másik szemébe nézel. Fun fact: ha a homloka közepére nézel, úgy fogja érzékelni, mintha a szemeibe néznél.

 

Beszélhetnénk még az orientációról, vagy a gesztusokról, de ezt majd egy másik cikkben részletezzük