- 2023.03.28.
- Easy Learning
- 0
Új vezetői feladatok a pandémia után “az új normalitás” felé
Írta: Drimál István
Elmúlt az a kor, amikor vita téma lehetett, hogy egy vezető született a vezetésre vagy megtanulta azt. Ma inkább arról szól a történet, hogy egyik vezető sem lehet sikeresebb, mint az általa vezetett csapat tagjai. A vezetői tudás és hajlandóság együttese adja meg azt a kompetenciát, amely egy vezető képes sikerekre. Akár a szervezet, akár a munkatársak, akár a saját belső megelégedése vonatkozásában. Az elmúlt évek bebizonyították, hogy úgy is kell tudni vezetni egy szervezetet, ha nincsenek „kéznél” a munkatársak, mert homeoffice-ban vannak. Ezek új kompetenciákat, új kontrollálási módszereket, új motivációs eszközöket igényelnek a vezetőktől. Ezeknek az eszközöknek, kompetenciáknak a feltárása, feldolgozása külső segítséggel, benchmark eszközökkel megtámogatva sokkal eredményesebb lehet. A vezetői feladatok sokoldalúsága és ezek harmonikus alkalmazásának szükségessége szintén az elmúlt időszak tapasztalatai közé tartozik. a korábban erős hierarchiával dolgozó szervezet nehezen boldogul ezekkel a kihívásokkal, nagy terheket rak a vezetők vállára. Ebben kívánunk segítséget nyújtani, tanácsot adni a tréningjeinkkel illetve a vezetői coaching módszereivel.· A vezetői feladatok számba vétele és a szervezeti kultúrához való kapcsolódásának felmérése.
· Vezetői készség szint felmérés a coaching fő témáinak meghatározásához.
· Csoportos coaching, a belső szervezeti konfliktusok feloldásához, kezeléséhez.
· A vezetői eszköztár összeállítása az aktuális vezetési feladtok kielégítő elvégzéséhez.
Felmerülő kérdés esetén keresse szakértőinket bizalommal! Drimál István senior tréner, coach, tanácsadó drimi@easylearning.hu
