A prezentáció, de hogyan?

Szerző: Joó Gyöngyi
ELH Kft. senior tréner / coach

vegleg-RGB (2)
ballagas2015

A prezentáció, de hogyan?

Szerző: Joó Gyöngyi
ELH Kft. senior tréner / coach
A tréneri prezentáció legyen tömör és hatásos előadása annak, amit közölni és bemutatni kívánunk.
Céljától és tartalmától függően lehet: előadás, bemutató, beszéd.
Elsőrendű célunk és feladatunk, hogy hallgatóságunk figyelmét magunk felé irányítsuk a rendelkezésünkre álló rövid idő alatt. (max. 7 – 10 perc)
prezikep

Mikor is hatásos egy tréneri prezentáció?

Mindennek az alapja a jó kommunikációs készség és az önbizalom.

Sokszor és sok helyen olvashattunk már ennek fontosságáról.
Az ember számára leginkább vágyott, ugyanakkor a legnehezebben megszerezhető állapotok egyike. Az önbizalom és az öntudatosság egymáshoz közel álló fogalmak.
Ezek a fogalmak egy olyan belső bizonyosságról tesznek tanúságot, amely lehetővé teszi, hogy azok legyünk, akik lenni akarunk.
A tréner magabiztossága az önismeretéből fakad.
Az „Ismerd meg önmagad!” régi tanítása sohasem vesztette érvényét, most is a magabiztosság alapfeltétele.
Az egyén önismerete, ha lénye gyökeréig hatoló valódi önismeretről szól, akkor lehetővé teszi, hogy a felszínen zajló változások mögött megismerje valódi önmagát, felismerje hibáit és feltárja még ki nem bontakoztatott erényeit. Nem kevés bátorságra van szükségünk ahhoz, hogy alaposan megismerhessük önmagunkat.
Az eszközökön nemcsak a technikai eszközöket értjük, hanem a beszéd tartalmát és a testbeszédet is, mely nagyon sokat elárul a hallgatóságnak a tréner hitelességéről.
Ha kongruens, önmagával is összhangban van, akkor azt a résztvevők érzékelik, és hitelesnek ítélik meg. Míg, ha nem, akkor hiteltelenné válik a hallgatóság előtt és puszta színjátszás lesz.
A kongruencia lényege éppen az, hogy a tréner direkt kommunikációját, a nem verbális kommunikáció és a metakommunikáció maximális mértékben alátámasztja, azaz összhangban van egymással és nincs közöttük ellentmondás.

MI KELL EGY HATÁSOS PREZENTÁCIÓHOZ?

hatasosprezi
A folyamatok köréhez tartozik a logikai vagy racionális, a pszichés vagy nem tudatos és a csoporton belüli ún. csoportdinamikai folyamatok, melyek a résztvevők között zajlanak a tréning során.
A módszerek gazdag tárházát vonultatja fel a tréner a trénig során. Ismereteket rendszerez, elemez egy gyakorlatot vagy szituációt, vagy jól kérdez, netalán épp elvonatkoztat. Általában hatékonyan szemléltet a prezentációk során, összegzi az ismereteket és összességében hatással van a tréner a közönségére.
Az ismeretek, készségek és képességek köre nemcsak a téma ismeretét követeli meg a trénertől, hanem kiváló kommunikációs képességeket, megfigyelést és odafigyelést, empátiát és nem utolsó sorban önismeretet. A hit a mondanivalóban az egyén hitelességét alapozza meg, mely a kompetenciateremtés alapja is egyben, a T-csoportos technika során.
Módszertani javaslat, hogy a tréningen annyi prezentációt alkalmazzunk csak, ami a tréning háttéranyagának megértéséhez feltétlen szükséges a résztvevők számára.
Egy prezentációkkal teli nap pszichés fáradtsággal telik, míg enélkül a kreatív fáradtságérzettel zárhatjuk a napot. Többet ér, ha a tapasztalati tanulásra támaszkodunk csoporthelyzetben.

Easy tréning – Easy módon: ~ 30% elmélet és ~ 70% gyakorlat