ügyvezető igazgató

Nagy Zsolt

Mit szeretsz a munkádban?

Azt az önállóságot, szabadságot, ahogyan kreatívan, rugalmasan alakíthatom a megoldást a felmerülő kihívásokra.

Legnagyobb szakmai sikered?

Sikerült értékes, lelkiismeretes emberekkel körül venni magam, akikre lehet számítani, jóban-rosszban, tűzön-vízen át.

Amikor azt látom, hogy sikerül a megfelelő emberekkel, jól kitalált folyamatokat, önállóan működő, hatékony rendszerré formálni, akkor érzem igazán a siker ízét.

Eddigi pályám során, számos alkalommal volt részem ebben, pl.:

  • 2019-2021 – Vállalkozóvá válást támogató képzések lebonyolítása, több ezer fős résztvevői körrel
  • 2018-2019 – Munkavédelmi ágazati projektek megvalósítása, párhuzamosan 6-8 ágazatban egyszerre, szerteágazó tevékenységi körrel (képzések, rendezvények, tananyagfejlesztések, szakmai kiadványok és videók, szakértői tanulmányok készítése)
  • 2015 – Arany János Tehetséggondozó Program, két napos önismereti és együttműködést fejlesztő tréning a Zánkai Erzsébet-táborban, egyszerre 25 csoporttal, több mint 50 tréner munkájának összehangolása, irányítása
  • 2010-2011 – Aktivitás TISZK kompetenciafejlesztő képzéssorozat megvalósítása, 12 intézményben, 10 féle képzési program mentén, több mint 1000 fős tanári kar oktatása

Magyar Életrajzi Lexikon szócikke rólad:

Az elmúlt 15 évet egy helyen töltötte, de ez nem jelenti azt, hogy egysíkúan teltek volna a napjai az Easy-nél. Értékesítőként, pályázatíróként kezdte, de hamar elcsábította a tréneri pálya, majd projekt menedzseri feladatai lettek, később átvette a stafétát az ügyvezetésben, jelenleg pedig már a tulajdonosi szerepkörrel ismerkedik. Mindezt úgy, hogy az eddig felsoroltak egyikét sem adta fel teljesen.

Tanulmányait tekintve, szülés levezetést még nem tanult. Műszaki menedzserként végzett, szervezés és informatika szakirányon a Budapesti Műszaki Főiskolán (ma Óbudai Egyetem). Jó szokásához híven, itt sem csak egy dologra koncentrált, mert ezzel párhuzamosan a mérnöktanári szakot is abszolválta. Jelenleg az MBA közgazdász mesterképzési szakot gyűri az ELTE GTI-n.

Civilben a BKIK Tanácsadási Osztályának elnökségi tagja, OKISZ küldött és a SEED Alapítvány kuratóriumi tagja. Nem mellesleg, két lánygyermek apukája.

Mottó:

„Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.” – V.M.