Nagy Zsolt

ügyvezető igazgató

Nagy Zsolt

ügyvezető igazgató
Mit szeretsz a munkádban? Azt az önállóságot, szabadságot, ahogyan kreatívan, rugalmasan alakíthatom a megoldást a felmerülő kihívásokra. Legnagyobb szakmai sikered? Sikerült értékes, lelkiismeretes emberekkel körül venni magam, akikre lehet számítani, jóban-rosszban, tűzön-vízen át. Amikor azt látom, hogy sikerül a megfelelő emberekkel, jól kitalált folyamatokat, önállóan működő, hatékony rendszerré formálni, akkor érzem igazán a siker ízét. Eddigi pályám során, számos alkalommal volt részem ebben, pl.:

2019-2021 - Vállalkozóvá válást támogató képzések lebonyolítása, több ezer fős résztvevői körrel

2018-2019 - Munkavédelmi ágazati projektek megvalósítása, párhuzamosan 6-8 ágazatban egyszerre, szerteágazó tevékenységi körrel (képzések, rendezvények, tananyagfejlesztések, szakmai kiadványok és videók, szakértői tanulmányok készítése)

2015 - Arany János Tehetséggondozó Program, két napos önismereti és együttműködést fejlesztő tréning a Zánkai Erzsébet-táborban, egyszerre 25 csoporttal, több mint 50 tréner munkájának összehangolása, irányítása

2010-2011 - Aktivitás TISZK kompetenciafejlesztő képzéssorozat megvalósítása, 12 intézményben, 10 féle képzési program mentén, több mint 1000 fős tanári kar oktatása

Magyar Életrajzi Lexikon szócikke rólad: Az elmúlt 15 évet egy helyen töltötte, de ez nem jelenti azt, hogy egysíkúan teltek volna a napjai az Easy-nél. Értékesítőként, pályázatíróként kezdte, de hamar elcsábította a tréneri pálya, majd projekt menedzseri feladatai lettek, később átvette a stafétát az ügyvezetésben, jelenleg pedig már a tulajdonosi szerepkörrel ismerkedik. Mindezt úgy, hogy az eddig felsoroltak egyikét sem adta fel teljesen. Tanulmányait tekintve, szülés levezetést még nem tanult. Műszaki menedzserként végzett, szervezés és informatika szakirányon a Budapesti Műszaki Főiskolán (ma Óbudai Egyetem). Jó szokásához híven, itt sem csak egy dologra koncentrált, mert ezzel párhuzamosan a mérnöktanári szakot is abszolválta. Jelenleg az MBA közgazdász mesterképzési szakot gyűri az ELTE GTI-n. Civilben a BKIK Tanácsadási Osztályának elnökségi tagja, OKISZ küldött és a SEED Alapítvány kuratóriumi tagja. Nem mellesleg, két lánygyermek apukája. Mottó: „Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.” – V.M.

Drimál István

tulajdonos, senior tréner

Drimál István

tulajdonos, senior tréner
Mit szeretsz a munkádban? Az emberekkel való együttműködést és a közös gondolkozást. Legnagyobb szakmai sikered? 2019-2021: EU-s pályázati programokkal párhuzamosan futó vezető fejlesztő programok. 2000-2020: Trénerképzések 2004 előtt: PHARE programok. 1990-94: Az összes akkor működő bank számára értékesítési tréning sorozat. Magyar Életrajzi Lexikon szócikke rólad: Több évtizede foglalkozik felnőttképzéssel, vezetőfejlesztéssel.  Jól ismert, mint szervezeti ember, több szakmai egyesületnek alapító tagja, vezetője. A cég alapítója, megújulásainak végig-vivője, elszenvedője. A külföldi kapcsolatok kialakításainak nagy pártolója, kapcsolati tőke építő személy. Nem állhatatlan, egész munkás életének időszaka alatt három jelentős munka helye volt, ezek közül a SZÁMALK-nál 16 és az Easy Learningnél 30 évet töltött el, de 15 évig óraadó volt az Óbudai Egyetemen is. Az ügyvezetés és a tréner-tanácsadói munka egyforma súlyt kapott végzett feladatai között.  Mottóm: „Megpróbáltam ember lenni, ez eddig nagyjából sikerült.” (Drimál István)

Erdélyi – Galló Edina

irodavezető
Mit szeretsz a munkádban? Folyamatosan kihívásokkal kell szembenéznem. Így minden nap tartogat valami meglepetést számomra. Sosem unalmas, mert mindig történik valami. Legnagyobb szakmai sikered? Mikor olyan projektben dolgoztam, hogy a kollégákkal való közös munkánkat szakmai zsűri első díjjal jutalmazta. Magyar Életrajzi Lexikon szócikke rólad? Született Budapesten 1986-ban, Pest megyében élt szüleivel és testvérével 21 éves koráig, mikor Budapestre költözött. PR munkatársként végzett, viszont szakmájában sosem dolgozott. 25 éves korában életet adott első fiú gyermekének. 34 éves korában megházasodott, tervei között szerepel, hogy ismét vidékre költözik, ahol teljesen új életet kezd. Kreativitását a fotózás világában éli meg, emellett jelentek meg online formában rövid írásai is. Munkásságában pontos, precíz, szereti a kihívásokat és a rendezvényszervezés bármilyen formáját. Mottóm: „Csodák csak azokkal történnek, akik hisznek bennük.” Bernard Berenson

Fuchs Nikolett

képzésszervező

Fuchs Nikolett

képzésszervező
Mit szeretsz a munkádban? A partnerekkel, kollégákkal való együttműködést, hogy értékes embernek tartanak, hogy tudják, hogy amiben csak tudok, abban segítek, és maximális odafigyeléssel állok a feladatokhoz. Bízom benne, hogy munkámmal a cég alappillérei erősen állnak. “Minden foglalkozás művészetnek tekinthető, ha elegendő szenvedéllyel végzik. És mindig kihívást jelent, ha az ember művészete egyben megélhetésének forrása is.” – Zach LeBeau Mi a legnagyobb szakmai sikered? Minden projekt, amelyben részt vettem és sikerrel teljesült a vállalt tevékenység, az számomra siker. Legyen szó egy képzés, vagy rendezvény megszervezéséről, lebonyolításáról, vagy csak akár napi rutin munkák elvégzéséről. Nem szeretnék kiemelni csak egyet, hogy melyik volt eddigi életem legnagyobb szakmai sikere, mert más, amikor egy gyerekeknek élményt adó programot visz véghez az ember, és más, amikor egy regionális képzési projektben több száz ember előrehaladásában vehet részt. Magyar Életrajzi Lexikon szócikke rólad: Az irodai munkában sokoldalú, megbízható, precíz és kitartó. Munkahelyén az elvárásokat maximálisan teljesíti, a személyes kapcsolatokban törekszik a harmonikus, együttműködő viszonyokra, de a pontatlanságot és a határidők be nem tartását nehezen viseli. Képes az önálló munkavégzésre, és hatékonyan tud a kollégákkal együttműködni. Fontos számára, hogy munkája értéket jelentsen. Nagy rutinja van a szervezeti belső viszonyok adminisztrációjában. Mottód: A boldogság nem egy cél, hanem életmód! :)
• Phone: #adminisztráció #asszisztencia #kapcsolattartás #képzésszervezés #kommunikáció #kollégákmentorálása #monitoring #pénzügy #rendezvényszervezés